Az indulás küszöbén

Nehéz érzelmek nélkül beszélni erről a projektről. Egyszerre jön fel bennem rengeteg emlék, kétség, bánat és megválaszolatlan kérdés, miközben ugyanilyen erősen ott van az öröm, a büszkeség és az elégedettség érzése is. Sokszor magam sem tudom, melyik szemüvegen keresztül nézzek erre az egészre.

Az egyik oldalon ott van egy szeretett rokon rosszullétének emléke. Az aggódás, a tehetetlenség érzése és az a felismerés, hogy néha mennyire keveset tudunk tenni azokért, akiket a legjobban szeretünk. Tulajdonképpen ebből a történetből indult minden.

A másik oldalon ott van a fejlesztés időszaka. Az első falra csavart érzékelő. A félresikerült 3D-tervek. A dobozokban érkező alkatrészek, amelyekről kiderült, hogy mégsem alkalmasak arra, amire szántam őket. A feleslegesen megvásárolt eszközök, az elrontott próbálkozások, az elpazarolt alapanyagok és a végtelennek tűnő hibakeresések. Azok az éjszakák, amikor egy ötlet annyira foglalkoztatott, hogy aludni sem tudtam tőle.

Aztán eszembe jutnak azok a pillanatok is, amikor valami végre működni kezdett. Az első stabil prototípus. Az első olyan rendszer, amely hetekig hibamentesen tette a dolgát. Az első tesztcsaládok visszajelzései. Minden apró siker mögött rengeteg láthatatlan munka, kudarc és újrakezdés van.

És persze ott vannak azok a dolgok is, amelyekre az ember vállalkozóként egyáltalán nem számít. A végtelennek tűnő egyeztetések ügyvédekkel. A biztosítások, a weboldal, a sok félresikerült fénykép, a jogi dokumentumok. Meg az értetlenkedés és a düh, amikor napokig nem érkezik válasz attól, akitől vásárolni szeretnék, akivel szerződni szeretnék vagy akinek éppen ügyfele lennék. A folyamatos tanulás. Az a rengeteg terület, amelyhez korábban semmi közöm nem volt, mégis meg kellett ismernem őket ahhoz, hogy az amargit valóban megszülethessen. Pedig, enyhén fogalmazva, nem a kedvencek, de mégis kellenek, a rendszer részei.

Most pedig egy új szakasz következik. Eddig a családok, a barátok, az ismerősök és a tesztelők látták, min dolgozunk. Bárkivel beszéltem, biztatott, érdeklődött, drukkolt. Az utcán is megállítottak emberek, hogy megkérdezzék, hol tart a projekt.

Most viszont kilépünk a nyilvánosság elé. Kikerülünk a kirakatba. És innentől már nem az a kérdés, hogy jó-e az ötlet. Ezt majd az emberek döntik el. Kommentekkel. Kérdésekkel. Megrendelésekkel. Vagy éppen azzal, hogy továbblépnek.

Természetesen ott vannak a félelmek is. Mi lesz, ha senkinek sem kell? Mi lesz, ha sokkal többen érdeklődnek, mint amire számítunk? Elbírunk a növekvő felelősséggel? Mire nem gondoltunk még? Hol vannak azok a hibák, amelyeket ma még nem látunk?

Ezer kérdés van bennük. A teszteken túl vagyunk. A pilot családokon túl vagyunk. A nevünket, arcunkat adjuk és elindulunk.